2017.03.14. Felejtsük el…

A meccs után néhány órával kiírtam magamból azt a sokkot és hosszasan ecseteltem, hogy ez mégis mi volt, végül úgy döntöttem, inkább nem osztom meg ezt a nagyvilággal…

Csak annyit, hogy azt már megszoktuk, hogy nem kezdjük jól a meccset, mint ahogy azt is megszoktuk, hogy az első félidő végére olyannyira összeszedjük magunkat, hogy fordítunk. Ez megint tökéletesen stimmelt. De a második félidőre viszont akármennyire is szeretnénk, sok jót nem tudunk mondani. Maximum annyit, hogy Kingi a kapuban hozta a saját átlagát, ami viszont elképesztő, mert megint húszkörnyéki védéssel zárt!

De sajnos tényleg csak ez az egyetlen pozitívum, mert szegény Vanda is nagyon odatette magát, aztán elég súlyosnak tűnő – de reméljük nem az! – sérülést szenvedett…

Szóval így néhány nappal később higgadtabban végiggondolva foglalom össze ezt a rendkívül fájó meccset. Mert ezt át kellett gondolni. Valószínűleg nem csak nekem, hanem más szurkolóknak és a csapatnak is.

Mert a papírforma alapján még Krpi nélkül is illett volna nyernünk 4-5 góllal, de a szomorú, hogy a Kisvárda – egy ÉRD-hez képest – semmi extrát nem hozott. Amit tudtunk, hogy Liscsevics mozgatni fogja a falat, majd Dmitrovics lő, és ez így is volt, meg Gedroit lőtt hetet (ebből ötöt hetesből), de akkora átütőerő nem volt ebben a Várdában, hogy örülnünk kell az egy pontnak – méghozzá úgy, hogy mi futunk az eredmény után. Hazai pályán. Az újonc ellen…

De – az ilyen esetekben sajnos – a lányok sem robotok, nekik is van olyan napjuk, hogy totálisan kihagy az agyuk, meg bal lábbal kelnek fel, esetleg nem jön össze semmi. Ez most egy ilyen nap volt sajnos.

És még szerencsénk van, hogy ez a pofon a lehető legjobbkor jött, mert 25-én a Népligetben kellene egy csoda, hogy az az ezüst még elérhető legyen. És a válogatott hét után még van is erre mód, hogy összekapjuk magunkat.

Addig meg szurkoljunk a Kingáknak és Anettnek a válogatottban!

K&H női kézilabda liga, 16. forduló
ÉRD–KISVÁRDA MASTER GOOD SE 20–20 (11–7)
ÉRD Aréna, 1100 néző. Vezette: Altmár, Horváth M.

ÉRD:
Janurik – Gulyás 4, M. González 5 (1), A. Bulatovics, Kisfaludy, Klivinyi 2, Araújo. Csere: Stojak (kapus), Szabó L. 1 (1), Signaté 3, Fekete B. 3, Kiss N., Barján 2, Takács K.
Edző: Szabó Edina

KISVÁRDA:
DZSUKEVA – Orbán Adrienn, Dmitrovics 5, Liscsevics 1, Szabó V. 1, Tóth G. 2, Rocha 3. Csere: Umanec 1, Kucserova, Gedroit 7 (5), Yttereng, Héjjas, Mihovics.
Edző: Dévényi János

Az eredmény alakulása.
5. perc: 2–2. 13. p.: 3–6. 27. p.: 10–6. 36. p.: 13–9. 43. p.: 14–13. 48. p.: 15–16. 53. p.: 17–17. 58. p.: 18–20.
Kiállítások:
4, ill. 10 perc
Hétméteresek:
3/2, ill. 5/5

Írj hozzászólást

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

code