2017.05.25. Van az úgy…

Van az úgy, hogy nem jön ki a lépés. Van, amikor nem jön össze semmi. Mindenkivel előfordul az életben, hogy egy nap úgy kel fel, hogy az első tíz percben belerúg a szék lábába kislábujjal, majd minden kiesik a kezéből.

Sajnos a Mosonmagyaróvár ellen is valami hasonlót élt meg a csapat. A lányok ismét bizonyították, hogy nem robotok. Van, amikor nem úgy megy, mint kellene. És ezt el kell fogadni. Ha robotok lennének, aligha szeretnénk őket ennyire. Aligha aggathattunk volna érmeket a nyakukba a meccs után.

Mert az életben – nem csak a (profi) sportban – bizony van, amikor nehéz. Természetesen az nyilvánvaló, hogy a lányok ennél CSAK jobban tudnak játszani, mint amit most láthattunk tőlük.

De az éremnek mindig két oldala van. Van egyszer az, amikor minden összejön, és van, amikor semmi. Mert odáig is el kellett jutni, hogy számunkra ne legyen tétje ennek a meccsnek. És sokan többet látnak bele, mint amennyit kell.

De ez még így tét nélkül is iszonyatos csalódás. Mert nem véletlenül mondta Janurik Kinga és Szabó Edina is a Kohász elleni meccs után, hogy mindent megtesznek a hátralévő két meccsen a győzelemért.

És talán ezek után még nagyobb ez a pofon.
Ez egy kiábrándító pofon.

Ami viszont hangsúlyos, az nem ez. Hanem a bronzérem. Mert odáig is el kellett jutni. Ha visszagondolunk a Mosonmagyaróvár elleni idegenbeli meccsre, ott is hajszállal voltunk jobbak. Úgy látszik, idén ők (voltak) a mumus a Loki mellett.

A baj csak az, hogy így nagyon keserű a szájíz. Mert mennyivel szebb lett volna úgy odaadni az érmeket, hogy egy felszabadult, örömteli játék után kapják meg a bronzot?

És nekem ez hiányzott a legjobban. Gondoljunk csak vissza az elmúlt évek bronzérmére. Arra az eufóriára, amit Dunaújvárosban két ízben is megtapasztaltunk. Arra a szenvedélyre, arra a hangulatra, amit a tavalyi Loki elleni bronz okozott.

Arra, amikor Szveti kivédte a hetest. Arra, amikor az újvárosiak elszámolták magukat és ünnepeltek. Na, az ilyen jelenetek hiányoztak ebből. Nem csak a tegnapi meccsen, hanem a szezonban is.

Rájátszás nélkül meg jönnek az összeesküvés-elméletek mindenhonnan. Rájátszás nélkül meg sokkal kevesebb az igazi tétmeccs. Az olyan meccs, amikor a felek egymásnak feszülnek, fogaikat összeszorítják és legjobb tudásukat adják. Mert így csak utólag tudjuk megállapítani, melyik is volt az igazán fontos meccs. És sajnos már nem tudjuk átélni. Ezt vette el tőlünk a rájátszás nélküli bajnokság. Olyan pillanatokat, amikre örökre (de sok évig biztosan) emlékezni fogunk.

Az viszont tény, hogy nem lehetett látni a lányokon azt a koncentrációt, amely a bronzéremig vezette őket (talán érthető is). Nem lehetett látni azt a felszabadultságot, ami a bronzérem miatt lehetett volna.

Szóval keserű a szájíz, de menni kell tovább. Fehérváron már csak becsületből is nyerni kell!

K&H női kézilabda liga, 25. forduló
ÉRD–Mosonmagyaróvári KC SE 19–20 (11–10)
ÉRD Aréna, 1100 néző. V: Felhő, Öcsi

ÉRD:
Janurik – Krpezs 7 (2), M. González 4, A. Bulatovics 1, Kisfaludy 1, Klivinyi 3, Fekete B.
Gridnyeva (kapus), Signaté, Szabó L. 1 (1), Kiss N. 1, Araújo, Barján, Gulyás 1, Takács K.
Edző: Szabó Edina

MKC:
Szemerey – Vukojevics 4, Csala, Bouti 2, Gyimesi 2, Gerháth 2, Bízik R. 3 (1).
Csere: Wéninger (kapus), Kopecz, Hajtai 4, Bízik B. 2, Élő 1.
Edző: Varga József

Az eredmény alakulása.:
7. perc: 4–2. 18. p.: 7–8. 27. p.: 11–8. 38. p.: 11–16. 44. p.: 14–18. 48. p.: 15–20.
Kiállítások:
6, ill. 6 perc
Hétméteresek:
3/3, ill. 1/0

Írj hozzászólást

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

code